2012. december 29.
A kedvenc ünnepi lakkom
Bizonyára sokatoknak a piros és árnyalatai unalmasak, de én egyáltalán nem tudom megunni. Igaz, ez egy nagyon régi Maybelline lakk, és sajnos azóta sem találtam hozzá hasonlót, pedig már az utolsókat rúgja.
Imádom a színét, a csillogását és nem utolsó szempont az sem, hogy simán kibírja 1 hétig mindenféle házimunka mellett.
2012. december 23.
2012. december 21.
F&F kiárusítás
Egy akcióval jelentkezem ma, hiszen a Tescoban az F&F ruhákhoz akár 50%-kal olcsóbban juthatunk hozzá.
2012. december 20.
Playboy már a Facebookon is
Biztosan Ti is értesültetek már róla, hogy elindult a Plaboy Fragrances Magyarország Facebook oldala, ahol értesülhettek az illat újdonságairól, valamint több témát is körülölel az oldal, legyen az bulizás, kikapcsolódás vagy éppen a másik nem meghódítása. :)
Én tavaly, így karácsony környékén ismerkedtem meg ezzel az illattal. Addig nem is tudtam róla, nem figyeltem igazán rá. Akkor a Play It Sexy volt a kedvencem nagyon sokáig "hordtam", de nemrég ajándékba kaptam egy Playboy Play It Rock ajándékcsomagot és most nagyon megszerettem őt is.

2012. december 19.
Sedona Lace Synthetic Flat Top 928
Egy kedves olvasóm, Lela kérésére írnék erről az ecsetről egy kicsit bővebben. A novemberi kedvences bejegyzésemben találkozhattatok már vele.
Már régóta nézegettem Sedona Lace ecseteit, de úgy voltam vele, hogy a Sigmások kifogástalanok számomra, így maradtam annál a márkánál. Mígnem egy tavaszi napon hirtelen felindulásból megrendeltem a Flat Top 928-as ecsetet. Azért ezt, mert a Sigma F80-as kabuki szerintem a világ legtökéletesebb darabja ha alapozásról van szó, így kíváncsi voltam egy hozzá hasonló hogyan teljesít, milyen lesz majd, mert árban kedvezőbben juthatunk hozzá.
2012. december 15.
Fleur de Sante- Kétfázisú szemfestéklemosó
Végre valahára elfogyott az Alverdés szemfestéklemosóm. Igazából semmi problémám nem volt vele, nagyon hatékonyan eltávolította a sminket és nem is kellett dörzsölgetni. Az illatával azonban nem tudtam megbarátkozni, nekem túl erős volt, már émelyítően erős. Így aztán elkezdtem keresni a következő alanyom.
Jelenleg a FdS kétfázisú szemfestéklemosóját használom. Be kell vallanom, eddig csak krémes lemosóim voltak, mert valamiért idegenkedtem az olajos formulától. De azt hiszem ez az idegenkedésem mostantól a múlté.
2012. december 12.
Novemberi kedvencek
Azt hiszem mostanra már kezd normalizálni a helyzet, így újra itt vagyok és folytatom a blogolást. Végre van már internetünk is az új otthonunkban, így már semmi akadálya sincs az írásnak.
Már nagyon hiányzott, hogy írjak és az is, hogy a többi bloggerina bejegyzéseit is olvassam. Köszönöm szépen azoknak az olvasóimnak akik a hosszú szünet ellenére is velem maradtak.
Ma a novemberi kedvenceimet hoztam el Nektek.

2012. október 22.
Fleur de Sante Gold arc és testcsillám
Eddig még egy highlighterem sem volt, valahogy egész egyszerűen nem éreztem szükségét. Aztán egy nap, mikor sminkeltek az esküvőmre a kozmetikus lány használt a sminkemhez, és valami elképesztően szép végeredmény és összhatás jött létre, na akkor elhatároztam, hogy ha nem is mindig, de ha lesz kedvem egy kicsit többet bíbelődni, akkor mindenképpen fogok használni.
Valami olyat szerettem volna amitől nem úszok csillámban és nem leszek diszkógömb sem. Így esett a választásom erre a darabra.
2012. október 19.
Avon online katalógus 2012/15.kampány
A már jól megszokott online avon katalógusból szemezgettem nektek néhány jó kis terméket, melyeket kár lenne kihagyni.
2012. október 18.
Újdonságok a Sigmától
2012. őszén nagyon klassz dolgokkal rukkol elő a Sigma, mégpedig The Bare, Dare és Flare Eye Shadow Base Kit-tel. Ezek a szettek 3db krémes szemhéj bázist és egy ecsetet tartalmaznak. Az áruk 36 dollár lesz. A bevezetés pontos dátumát még nem lehet tudni.
Szerintem kicsit hajaznak a Paint Potokra, bár a méretűket jelenleg homály fedi.
2012. október 12.
Eltűnésem oka
Kedves olvasóim, szeretném megköszönni Nektek, hogy visszajártok a blogomra még így is, hogy be kellett iktanom egy kis kényszer szünetet, és köszönöm azt is, hogy kedves e-mailekkel bombáztatok és hiányoltátok a bejegyzéseimet. Arra gondoltam, hogy mindezekért tartozom egy kis magyarázattal, így megosztom veletek, hogy miért is vagyok távol a blogolástól.
Akik már olvasnak egy ideje, azok tudták/tudják, hogy szeptemberben volt az esküvőnk és igazándiból ez a fő oka annak hogy van egy kis szünet a blog életében.
Augusztusban már gőzerővel ment a készülődés, így sajnos semmi mással nem tudtam foglalkozni, mint hogy minden (számomra) a legtökéletesebb legyen. Az esküvő után pedig következett egy kis pihenés, elmentünk 2 hétre nászútra. Amikor hazaérkeztünk, akkor pedig fogtuk a kis dolgainkat és elkezdtünk beköltözni a közös otthonunkba, ami 1,5 év szorgos munkája volt.
Még jelenleg sem kész minden, és még nagyon sok dolgot be kell szereznünk, valamint még az internet sincs bekötve, de remélem, hogy ez hamarosan be fog következni, és remélem, hogy minél előbb tudom folytatni a blogolást, mert nagyon hiányzik ez a világ.
Remélem addig is kitartatok mellettem, igyekszem minél előbb visszatérni és itt is 100%-os lenni.
2012. augusztus 30.
Fleur De Sante- Olive Oil hajpakolás
Már jónéhány dekorkozmetikumot volt szerencsém kipróbálni a márkától, így arra gondoltam körülnézek egy kicsit a hajápolás terén is. Első körben egy olivaolajos hajpakolást választottam.
2012. augusztus 24.
Ajánló- Urban Decay Fall 2012
2012. augusztus 21.
Avon Glimmerstick chromes eye liner- Night star
Nagyon szeretem az Avonos szemceruzákat, eddig mindegyik fajtájával meg voltam elégedve. Főleg a Supershockból rendelkezem több színből is. Ma egy újdonságnak számító, szintén avonos szemceruzát mutatnék meg nektek, gyönyörű kék színben, talán Ti is kedvet kaptok hozzá és megrendelitek.
2012. augusztus 16.
2012. augusztus 14.
Fleur de Sante Radiant Blush- Chestnut glow
A mai nap egy nagyon klassz kis pirosítót/bronzosítót hoztam nektek. Nem igazán tudom eldönteni, hogy melyik lenne a helyesebb, mert bár nagyon szép barnás árnyalat, mégis van egy kis piros beütése számomra ami nem teszi egyértelművé, hogy melyik is.
2012. augusztus 12.
Avon online katalógus 2012/11. kampány
Ez a katalógus a nagy nyári leárazásoké. Nagyon nagy kedvezményekkel juthatunk hozzá jónéhány termékhez.
2012. augusztus 9.
Essence és Catrice újdonságok szeptemberben
Szeptembertől mindkét család újdonságokat tartogat a számunkra. Az Essence 3 trendkiadással kápráztat el bennünket.
Wild Craft
Ezt a trendkiadást a természet ihlette – a
sűrű prémek, durva fakérgek- ideális külsőt nyújtva ahhoz, hogy a városi
prérire vonzza a tekintetet. A lágy áttetsző és rózsaszín árnyalatok
kontraszban állnak a sötét lilával és zölddel. A termékskála éppoly sokoldalú,
mint maga a természet: bársonyos rúzsok, minőségi púderek finoman csillogó pigmenttel
és egy praktikus szuperlágy duo ecset! A kalandvágyó lányok és a természet
rajongói a lágy vagy vakmerő, de mindenképp a természetes színeket kedvelik –
így az őszi szezon jelszava: “légy vad”!
egyszínű szemhéjpúder
01 rosewood hood |
02 out of the forest |
03 mystic lilac |
Ajánlott
fogyasztói ár: 599 Ft
Júliusi kedvencek
Ebben a hónapban nem nagyon sminkeltem magam a nagy meleg miatt. De ha mégis került fel egy kevéske, akkor a Garnier új olajmentes BB krémet használtam, és a szemem alatti karikákra pedig a Dr. Hauska korrektorom (teszt). Az élénkebb színek képviseltették magukat ebben a hónapban, de csak egy egyszerű tus formájában, amit az Aden ceruzákkal (teszt) kreáltam. Legtöbbet a kétvégű, ill. a forest és az aquamarine volt használatban.
A pilláimra Astor Big Beautiful Boom! szempillaspirál került. A számra pedig FdS Coral Touch rúzsa (teszt) egy kis bronzos ragyogású szájfénnyel vegyítve, ami szintén a FdS Sun Ray szájfénye (teszt).
Ebben a nagy melegben nem mindig használok parfümöt, inkább könnyedebb testpermetet, ami napjában többszöri felfrissülést okoz. Jelenlegi kedvenc az Avon Naturals cseresznyevirágos változata.
A hónap újdonsága volt a legújabb Sigma ecset, az F88-as. Róla is született teszt ITT olvashatjátok. Nagyon jól el lehet vele dolgozni a BB krémet, jobban szeretem így mint kézzel felvinni.
Mik voltak a Ti kedvenceitek ebben a hónapban?
2012. augusztus 8.
Ajánló- MUA store akció
Egy jó kis akciót szeretnék megosztani veletek.
MUA facebook oldala elérte a 25000 like-ot, így ingyenes szállítással és 25% kedvezménnyel kedveskednek mindenkinek aki holnap, azaz 9.-e délután 5 óráig aki rendel a MUA store oldaláról. A promociós kód: MUA25 amit a rendelés végén kell érvényesíteni.
Persze ennek egy féltétele van, mégpedig, hogy 10 font felett vásárolj.
Szóval aki ismeri és szereti ezeket a termékeket azért, akik pedig nem azok pedig, ha kíváncsiak most ki tudják próbálni nagyon kedvező áron.
További szép estét mindenkinek!
Ismeritek a márkát? Mit érdemes megrendelni?

Katt. a képre és már ott is vagy a honlapon |
Persze ennek egy féltétele van, mégpedig, hogy 10 font felett vásárolj.
Szóval aki ismeri és szereti ezeket a termékeket azért, akik pedig nem azok pedig, ha kíváncsiak most ki tudják próbálni nagyon kedvező áron.
További szép estét mindenkinek!
Ismeritek a márkát? Mit érdemes megrendelni?
2012. augusztus 7.
OPI Rapi Dry Top Coat
Egy kedves bloggertől kaptam ezt a terméket ajándékként. Eddig még egy ilyen márkájú lakkom sem volt, kíváncsi voltam hogy mások miért vannak annyira odáig érte.
2012. július 31.
Fleur de Santé ajakrúzs- Coral Touch
A következő tesztalanyom egy nagyon szép rúzs. A színét én választhattam, és nagyon szerettem volna valami nyári színt, így esett a választásom a Coral Touch-ra.
2012. július 26.
MAC vs. ELF ecsetmosó folyadék
Általában heti 1x, vagy kéthetente 1x szoktam tisztítani az ecseteim babasamponos mosással. Így teljesen megtisztulnak, nincs is vele semmi problémám. De vannak olyan helyzetek amikor egymás után több színhez akarok nyúlni, ill. egy gyors ecsettisztítással le szeretném tudni a dolgot -lustaságból-, mert nincs kedvem mindig mosogatni az ecseteimet. Szóval erre kerestem megfelelő alternatívát. Két terméket találtam, az egyik a MAC ecsettisztító folyadéka a másik pedig az E.L.F-é.
2012. július 24.
Sigma Synthetic Kabuki kit 5 brushes
Amióta a blogger program keretein belül megkaptam életem első Sigma ecsetét az F80-as Flat Kabuki-t, azóta egyszerűen szerelmes lettem ezekbe az ecsetekbe. És azóta szépen beszereztem a többit is az arcra valók közül, valamint egyet, P82-öt a szemre valók közül. Erről az egyről már írtam nektek, ITT el tudjátok olvasni.
2012. július 22.
Dr. Hauschka korrektor
A barátnőm már elég régóta él-hal a natúr dolgokért, így aztán előbb utóbb én is belekerültem a bűvkörébe. Leginkább a Dr. Hauschka német cég dekorkozmetikai termékeivel rendelkezik a barátnőm, így én is átböngésztem a kínálatát. A dekorkozmetikumok mellett találhatunk arcápolási, testápolási, hajápolási, regeneráló termékeket is.
Első körben egy korrektort mutatnék be Nektek ettől a márkától. A márka hazai képviselete a Natura-Budapest Kft. , ha a linkre kattintotok, akkor eléritek a magyar nyelvű Dr. Hauschka oldalt, ahol olvashattok a márkáról, újdonságokról is többek között.

2012. július 19.
Avon online katalógus 2012/10. kampány
Egy újabb katalógus van terítéken ma. Nem tudom egyébként, hogy Ti mennyire szeretitek, esetleg nem szeretitek ezt a márkát, de úgy gondolom vannak szerethető termékei.
2012. július 17.
Aden szemceruzák
A mai bejegyzésem az Aden szemceruzákról fog szólni. A tesztelésre érkezett csomagban voltak.
Előjáróban annyit a ceruzákról, hogy teljesen átlagos a csomagolásuk, az áruk nagyon de nagyon baráti, a minőségük pedig ár-érték arányát tekintve kiváló.
Előjáróban annyit a ceruzákról, hogy teljesen átlagos a csomagolásuk, az áruk nagyon de nagyon baráti, a minőségük pedig ár-érték arányát tekintve kiváló.
2012. július 11.
Cherry Culture akció
A következő márkákból jön le az 50%:
- Amuse
- Arissa
- Crazy Rumoros
- Eyeko
- Fresh Minerals
- Garlictik Beauty
- Sinful Colors
- Wild and Crazy
2012. július 10.
FdS Sun Ray szájfény
A bronzosító után nagyon kíváncsi voltam erre a szájfényre is. A bronzosítót nagyon imádom, nagyon szép matt színű, legalábbis én a csillámos felét hanyagolom.
Ezek után kíváncsi voltam. hogy a szájfény is ugyanennyire tuti-e. Sajnos akármennyire is szeretném magamra "erőszakolni" a rúzsokat, valahogy mégis jobban kijövök a szájfényekkel. Jobban szeretem használni őket, a palettám is szélesebb belőlük, mint a rúzsokból. Na de ennyi kitérő után térjünk vissza a szájfényhez.
A csomagolása egyszerű, de mégis szép. Arany színű természetesen, ugyanúgy mint a bronzosító, így láthatjuk, hogy egy családba tartoznak.

2012. július 8.
Júniusi kedvencek
Ma a júniusi kedvenceimet hoztam el Nektek. Van pár új termék is az arc-, ill. a hajápolásomban amikről teszt is érkezik nemsokára.
Végre valahára elfogyott a Syoss hajbalzsamom. Nem volt vele semmi gondom, de igazából semmi extrát sem nyújtott, így most kipróbálom a Kallos hajbalzsamát. Az Euros boltban találtam rá nevetséges 290 Ft-os áron. Kíváncsi leszek hosszú távon hogy fogunk kijönni. Avonos hajvégápoló szérum, igazából nem újdonság, mert ez már a második üveg. Imádom, mert szép fényes lesz tőle a hajam és az illatát is szeretem. Vele kapcsolatban vigyázunk, hogy ne kerüljön a hajtövekre, mert nagyon zsírossá tudja tenni. Másik újdonság is Avonos, Solutions Complete Balance mélytisztító agyagos arcmaszk. Nagyon jól hűsíti a bőrt, heti 1x használom amióta ilyen meleg az idő és a bőröm átváltott nagyon olajosba.

2012. július 7.
Lábápolás -nem csak nyáron
Kimondottan szeretem a nyarat és azt, hogy pár ruhadarab elég és nem kell a fél szekrényt magunkra venni. Amióta ilyen nagyon jó az idő, mindenki cipős szekrényéből előkerültek a szandálok és papucsok. Ezzel együtt előtérbe kerültek a lábak is.
Szerintem nincs is annál lehangolóbb látvány ha az ember lánya nem foglalkozik a lábával és nem jár pedikűröztetni, vagy nem ápolja saját maga otthon. Természetesen mindenki maga, ill. pénztárcája dönti el, hogy melyik megoldást választja, de úgy gondolom mindenképpen nagy jelentőséggel bír ez a művelet.
Lássuk a leggyakoribb problémát amivel találkozhatunk az utcán ha nyitott szemmel járunk:

2012. június 30.
Újdonságok a Sigma-tól
Aki kicsit is jártas a beauty világában, annak nem kell bemutatnom a Sigma-t.
Két újdonságról hoztam ma hírt nektek. Az egyik, hogy a Sigmax kollekció kibővül júliustól két új taggal, valamint a kollekció eddigi darabjai új külsőt kapnak. Nagyon kíváncsi leszek rájuk, mert ezeket az ecseteket szeretem a legjobban.
Az új tagok pedig:
Sigmax F88 (Flat Angled Kabuki)

2012. június 28.
L'oreal Kohl Minerals szemceruza
Nagyon sokáig el sem tudtam képzelni, hogy milyen is lehet a por állagú szemceruza, mígnem kipróbáltam. És meg kell, hogy mondjam fantasztikus kis termékről van szó. Úgy tudom, hogy csak a L'oreal-nak van ilyen terméke, de nyugodtan javítsatok ki ha már más cég is gyárt ilyet.
2012. június 25.
Mini Müller haul
Ma betévedtem a közelünkben lévő Müllerbe, hogy hajfestéket vegyek. Természetesen kicsit körülnéztem smink fronton is, mert már iszonyat régóta keresek jó drogériás matt szemhéjpúdert, de eddig sajnos sikertelenül.
Ehelyett jött velem haza 2db Catrice szemhéjpúder 340 Nude Did It Again!, és a már mindenki számára ismert 410 C'mon Chameleon!, valamint mivel 25% kedvezmény van minden NYC termékre, így úgy gondoltam kipróbálom a szempilla göndörítőjét.
A Catrice pultot bújva megnéztem a legújabb limitált kiadást a Cruise Couture-t, de nem igazán fogott meg most belőle semmi.
Tudnátok ajánlani jó matt szemhéjpúdert? Nem csak drogériás viszonylatokban is jöhetnek tippek.

2012. június 24.
FdS Sun Ray bronzosító
Nyáron előkerülnek a bronzosítók a fiókokból, nálam sincsen ez másképp. Ilyenkor kicsit háttérbe szorítóm a pirosítóim.
Imádom őket, mert szépen ki lehet vele emelni a lebarnult bőrt az arcon és a testen egyaránt. Most a jelenlegi kedvencemet mutatnám be Nektek.
Imádom őket, mert szépen ki lehet vele emelni a lebarnult bőrt az arcon és a testen egyaránt. Most a jelenlegi kedvencemet mutatnám be Nektek.
2012. június 19.
Avon online katalógus 2012/9. kampány
Nagyon rég volt már, hogy jelentkeztem ezzel az állandó rovattal, de nem igazán fogtak meg az utóbbi időben az Avon katalógusai. A mostanit azonban érdemes átlapozni, mert nagyon jó kis termékeket találhatunk benne.
2012. június 12.
Too Faced Natural Flirt Collection
Már régóta birtokosa vagyok ennek a szettnek, de sajnos eddig nem tudtam írni róla, mert a bronzosító törötten érkezett és ki szerettem volna cseréltetni mielőtt véleményt formálok.
A szájfényen és a szemhéjpúderen kívül a bronzosító volt teljes méretben a csomagban és igazából miatta rendeltem meg a szettet. Mini méretben pedig a szempillaspirál, szemhéjalapozó és az ecset található a dobozban. És járt hozzá még egy neszeszer is.
Szerencsére kicserélték a bronzosítót, egyedül csak egy képet kellett nekik küldenem a törött darabról. Ezek után már küldték is a cserét, de sajnos az e-mail váltás és a küldés között is eltelt vagy 1 hónap. Na de sebaj, itt van és ez a lényeg.
Eddig csak egy szemhéjalapozóm volt ettől a márkától, de erre a bronzosítóra már a megjelenése óta fájt a fogam.

Címkék:
Bronzosító,
Ecset,
szájfény,
szemhéjalapozó,
Szemhéjpúder,
Szempillaspirál,
Teszt,
Too Faced
2012. június 11.
Online drogéria
A napokban fedeztem fel egy nemrég indult online drogériát a Szépségbolt.hu-t. Ezt a drogériát a Sanoma Media Budapest Zrt. üzemelteti, ismerős lehet mindenkinek akik olvasnak újságot.
Érdemes körülnézni, mert a drogérás áraknál jóval kedvezőbben lehet válogatni az egyes termékkategóriákban.
Szoktatok online rendelni, vagy inkább betértek a drogériákba?
Ezért a bejegyzésért semmiféle juttatást nem kapok és semmiféle kapcsolatban sem állok a Sanoma Media Budapest Zrt.-vel.

2012. június 4.
FdS Amaze pirosítók és smink
Volt szerencsém a szemhéjpúderek után az Amaze család pirosítóit is kipróbálni. Bár az egyik pirosító a másik inkább bronzosító.
Shy Pink Flushy Honey |
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)