Akik követnek instagramon már láthatták, hogy február óta egy újdonságot tesztelhettem, méghozzá az Eucerin legújabb micellás arclemosóját.
Eddig nagyon sok micellás terméket kipróbáltam, olcsóbbat is drágábbat is, és valahogy mindig a már istenített Bioderma micellás vízénél kötöttem ki. Eddig...
2015. április 9.
2015. február 20.
Playboy újdonságok
Nem is olyan régen, még ebben a hónapban jelentek meg a drogériák polcain az új Playboy illatok. Méghozzá, a Playboy Play it sexy Pin up csajoknak, és a Playboy VIP illata a Platina, pedig a pasiknak.
A Playboy Play it sexy Pin up kollekció nagyon csajosra sikeredett, mint az illata mint a csomagolása alapján is.
A csomagolásán megtalálható csipke motívumok és a magassarkúban álló dögös csajszi, valamint a domináló szín a rózsaszín teszi igazán csajossá a megjelenését. Ezt már csak maga az illata múlja felül, hiszen az alapillatában megtalálható a vanília, a pacsuli és a praliné, amit a babarózsa, az őszibarack és a mandarin teljesít ki igazán. Tehát igazán csajos kis illat sikeredett ismét a Playboy csapatától, amit úgy közepesen tartósnak mondanék, még a tusfürdő és a dezodor együttes használatával is.
Egyébként nagyon tetszik az az illatban, hogy közvetlen használat után egy számomra nagyon édes, cukorkás illata van, de néhány perc után az illata átalakul és sokkal inkább viselhetőbb, lágyabb illat lesz belőle, akkor már a kókusz érződik ki jobban belőle.

2014. október 13.
Playboy #Generation
Egy új illat a Playboytól, amit lehetőségem volt tesztelni, illetve nem csak nekem, hanem a páromnak is. Hetek óta használjuk rendületlenül, így már véleményt is tudok róla mondani.
A női illat nagyon finom, édes-gyümölcsös és ami számomra nagyon tetszik, hogy meglehetősen tartós is rajtam, még délután is érzem.
Amikor magamra fújom érezhető némi alkohol illat, de hamar elillan és átmegy egy pézsmás illatba.
A csomagolása is nagyon csajos, nekem mindig is tetszettek a márka üvegei.
A férfi illat, nálam talán sokkal jobban bejön. Imádom amikor megérzem a páromon. Édes, de mégis fűszeres illat. Kellemes illat, de sajnos a páromon nem túl tartós. Ebből a szempontból talán a női változata jobb.
Az üvege egyszerű, semmi csicsa, after save-es üvegre emlékeztető kialakítás.
Már láttam a Müller üzleteiben ajándékcsomagot is ami ár-érték arányban sokkal jobb, mintha csak a parfümöt vennénk meg önmagában.
Szerintem mindenképpen megér egy próbát, mert számomra egy kellemes illat.
Szeretitek a Playboy illatait? Mi a véleményetek róluk?

2014. szeptember 22.
The Body Shop Argánolajos díszdoboz
Még az augusztusi debütálásán sikerült lecsapnom erre a luxus dobozkára. Sajnos, én eléggé messze lakom a fővárostól, így mindig eléggé nagy lutri, hogy az adott termék illata tetszeni fog-e, vagy sem. Szerencsére még nem csalódtam, de az igazat megvallva a rendelés előtt mindig nagyon alaposan körülnézek a neten. (Igaz, az illatokat nem érzem a képernyőn.)
Bár, sajnos jelenleg nem kapható ez a doboz, de én mégis megírnám a termékekről a véleményem, hisz lehet, hogy valakinek ez hozza meg majd az utolsó lökést. És a termékeket egyébként egyenként, viszont meg lehet vásárolni.

2014. szeptember 21.
Essie-Don't Sweater it
Még a Pixiboxban lapult ez a gyönyörű lakk még valamikor nyáron, amikor megláttam, tudtam, hogy nagyon jó barátok leszünk mi a hűvösebb hónapokban, és lám így is lett.
Bár még nem volt szerencsém Essie lakkokhoz, de amióta kipróbáltam ezt a színt, vágyom több színre is a márkától. A tartóssága teljesen jó, nálam 4-5 napot bír ki. Ez a szín már egy rétegben is majdnem teljesen fed, de két rétegben már tökéletes.
Ti hogy álltok ezzel a márkával? Milyen színeket szerettek a hűvösebb hónapokban?

2014. szeptember 5.
A kedvenc nyári parfümöm
Bár arról az oldalról nézve nem túl időszerű a bejegyzés, hogy lassan beköszönt az ősz, én mégis megosztanám veletek a legtöbbet használt, és szinte már el is használt parfümöm, amit egész nyáron nyúztam. Ami nem más mint a Bvlgari Omnia Crystalline.

2014. szeptember 4.
Gyertyafüggőség...
Igen, az ember nem is gondolná, hogy ilyen is létezik... Még egész kicsi koromban kezdődött, amikor minden egyes alkalomra gyertyát, vagy párologtatót kértem a családtól, aztán az évek alatt már a barátoktól is azt kaptam ajándékba. Vannak köztük nagyon szépek, különlegesek is amiket nincs szívem a mai napig meggyújtani, inkább díszítsék a lakást, gyönyörködöm bennük.
Igazából nem tudom milyen oknál fogva szerettem beléjük. Szeretem nézni a fényüket, érezni az illatukat, ahogy egy esős, borongós napon betöltik a lakást az illatukkal és a meleg fényükkel.
Igazából nem tudom milyen oknál fogva szerettem beléjük. Szeretem nézni a fényüket, érezni az illatukat, ahogy egy esős, borongós napon betöltik a lakást az illatukkal és a meleg fényükkel.
2014. július 5.
Nyári tippek- egy kis felfrissülés
Bár az idei nyári időjárás meglehetősen változatos, mégis tartogat olyan napokat melyeken már-már elviselhetetlen a meleg. Ezekre a napokra hoztam most el a személyes kedvencemet, a termálvizet, méghozzá spray formájában.
Nagyon kellemes amikor rápermetezem az arcomra, nagyszerűen hűsít és emellett hidratál is, ami azoknak is fontos lehet akik légkondis helyen dolgoznak.
Még attól sem kell tartanunk, hogy esetleg megmozdítja a sminkünket, hiszen nagyon hamar beszívódik.
Minitippként osztanám meg veletek, hogy ha indulás előtt, vagy akár egész északára is beteszitek a hűtőbe, akkor még tovább tart a hűsítő, hűvös permet. :)
Egyébként most mindkét márka esetén találkozhatunk nagyon jó kis akciókkal, mert különböző napvédő termékek mellé ajándékba adják.
Ti milyen praktikával élitek túl a nagy meleget?

2014. július 3.
Artdeco Baked Eyeshadow-Marbled Brown
Még a júniusi Pixiboxhoz kaptam előfizetői ajándékként ezt a szempúdert. Általában nem nagyon viszem túlzásba a színeket sminkelés közben, inkább a natúr vonalat részesítem előnyben, így külön örültem ennek a barna szemhéjpúdernek.
Úti pipere összeállítás a Niveától
(Ajánlott fogyasztói ára 2149 Ft.)

Megújult az Eucerin pH5 termékcsalád
A
bőr a legnagyobb emberi szerv: akár két négyzetméternyi felületével ez az egyik
legfontosabb védelmi vonal számos külső és belső hatással szemben. Az
egészséges bőr és annak védőrétege szabályozza a test és a környezet közti
kapcsolatot, valamint hozzájárul az általános jó közérzethez is. Az Eucerin®
pH5 termékcsalád mindennapos védelmet biztosít korunk egyre fokozódó külső
hatásaival szemben, és segít a bőrnek, hogy hatékony testőrünkké váljon. A pH5
termékek közül ugyanis sok tartalmaz dexpanthenolt, amely képes visszaállítani
a bőr természetes pH-értékét, és támogatja a bőr regenerálódását.

2014. június 24.
Max Factor Colour Elixir szájfény-Delightful Pink
Nekem is, mint sok másik bloggernek lehetőségem nyílt kipróbálni a Max Factor legújabb szájfényét a Colour Elixirt.
"Magas fényű trendi szájfény, mely szuper csillogó ajkakat kölcsönöz egy balzsam kényeztető érzésével."
"Magas fényű trendi szájfény, mely szuper csillogó ajkakat kölcsönöz egy balzsam kényeztető érzésével."
2014. június 20.
Eucerin Even Brighter Korrektor
Új termékkel bővült az Eucerin Even Brighter termékcsaládja, egy 5ml-es korrektorral, ami a pigmentfoltok, sötét elszíneződések, öregedési foltok, szeplők és sötét elszineződések ellen veszi fel a harcot.
2014. június 12.
Hansaplast Intense Help
Az elmúlt hetek időjárása teljesen nyáriasra fordult, így nem csak a lenge felsők és sortok kerültek elő a szekrényekből, de velük együtt a papucsok és saruk ideje is eljött. Természetesen csak szép, ápolt lábakon mutatnak jól, amelyeken nincsen csúnya bőrkeményedés. Ez ellen szeretnék nektek egy jó kis terméket bemutatni, amit már tavasz óta használok és olyannyira bevált, hogy újra is vásároltam.
2014. április 24.
Playboy Play It Lovely testápoló
Én, sok más lánnyal ellentétben imádom a testápolókat. Szeretem kipróbálni az újdonságokat mert nagyobb bennem az újdonságok iránti vágy, mint hogy valamelyiket is újra vásároljam.
Ma a jelenlegi testápolómat szeretném megmutatni Nektek.
Ma a jelenlegi testápolómat szeretném megmutatni Nektek.
2014. április 4.
Rita Ora kollekciója hamarosan debütál
Még szeptemberben írtam nektek, arról, hogy Rita Ora együttműködik a Rimmellel. A termékek hamarosan bevezetésre kerülnek, amit én személy szerint már nagyon várok, hiszen egy mindent elsöprő színkavalkádra számítok, ismerve az énekesnő stílusát.
Bár hazánkban még várni kell a megjelenésre, a szemfülesebbek -mint én- már utána járhatnak, hogy mit is rejt magában a kollekció.

Bár hazánkban még várni kell a megjelenésre, a szemfülesebbek -mint én- már utána járhatnak, hogy mit is rejt magában a kollekció.
Ha téged is érdekel, akkor olvass továb......
2014. március 26.
Lily Lolo befejező púder (matt)
Mindig is nagyon zavaró volt számomra a kombinált bőrtípusommal együtt járó arcfényesedés, főleg a melegebb hónapokban elviselhetetlen, hiszen már pár óra elteltével diszkógömbre kezdett hasonlítani az arcom.
Éppen ezért mindig is lelkesen próbálgattam a különböző primereket és mattító púdereket, reménykedve hogy megtalálom az igazit. Igaz, a csodákban nem hiszek, így megelégednék azzal is ha tovább tartana a sminkem a T-vonalban, mint pár óra.

2014. március 25.
Max Factor Excess Volume szempillaspirál
Én tipikusan az a nő vagyok aki egyáltalán nem alkalmas a szempillaspirálok tudásának szemléltetésére, mivel rövid és ritka pillákkal áldott meg az ég. Nagyon utálom, mert még göndörítő használatával sem tudok szép pillákat varázsolni, de azért én még mindig nem adtam fel és sorra próbálom a spirálokat, bízva abban, hogy egyszer megtalálom az igazit.
Mindig is szerettem a Max Factor spiráljait, eddig a False Lash Effect volt az amire azt mondtam, hogy elégedett vagyok vele, mert annyira megívelte a pilláim, hogy az szép keretet adott a szememnek.
Ma a legújabb Max Factor spirál tesztjét hoztam nektek.

2014. március 12.
Megérkezett a MEXX Summer Limited Edition
Nem tudom, Ti mennyire emlékeztek a Mexx-Mexx Woman nevű illatára. Én személy szerint még mindig nagyon szeretem ezt az illatot, a nyár jut róla eszembe. De ugyanennyire szerettem a High Fly nevű illatot is, vagy a nem is olyan rég megjelent Energizing Woman-t. Elmondható tehát, hogy én egy Mexx fan vagyok, ami az illatokat illeti.
Jó hír tehát a Mexx rajongóinak (és nekem is), hiszen új illattal rukkoltak elő, és nem csak ránk, de a férfiakra is gondoltak.
A harmonikus női illatban a zamatos nyári gyümölcsök keverednek a friss virágokkal. A fejjegyben megtalálható az ananászlevél és körte, a szívjegyben a magnólia, frézia és a sárga mirabella szilva, az alapjegyben pedig a pézsma és a szantálfa.

2014. március 9.
Olcsó ruhadarabok online
Bár eddig nem igazán szoktak nálam divattal foglalkozó bejegyzések lenni, de mivel én is szívesen olvasok máshol ilyen jellegű dolgokról, legyen az outfit, vagy zsákmányolós bejegyzés, gondolom nem bánjátok, ha a blogom ebbe az irányba is nyitni fog.
Én személy szerint nem veszem szentírásnak azt, hogy éppen mi a divat, hanem próbálom a ruhatáramba beilleszteni és kombinálni azokat a darabokat amelyek tetszenek.
Ma egy weboldalt mutatnék meg Nektek, ahol nagyon jó darabokat szerezhetünk be, és úgy gondolom hogy jó áron vannak a ruhák.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)