2011. augusztus 24.

Essence Urban Messages szemhéj színező kréták és egy kis nyereményjáték-Lezárva

Én lehettem az egyike azon szerencséseknek, hogy letesztelhettem ezeket a szemhéj színező krétákat még mielőtt megjelenik a boltok polcain.


Egy előbbi bejegyzésemben már olvashattatok erről a trendkiadásról.

Amikor erről a trendkiadásról olvastam, akkor ezek a szemhéj színezők keltették fel legjobban az érdeklődésemet.


Ami a méretét illeti én nagyobbra gondoltam, bár így sem mondható kicsinek. Csomagolással együtt akkora mint egy gyufásdoboz.




A színek nagyon szépek, intenzívek. A felvitelét mindenképpen magával a krétával kell megvalósítanunk és az ujjunkkal, illetve ecsettel tudjuk eldolgozni.


Nekem a legjobban a két kék szín tetszik, ezekre is voltam a legkíváncsibb. És valószínű, hogy ezt a két színt vettem volna meg én magam is.


Nagyon praktikus a csomagolása, hiszen ahogy fogy le tudjuk tépni az oldaláról a perforált csomagolást, így nem kell attól tartanunk, hogy összekenjük magunkat. Összességében nagyon tetszenek, ötletes és jó minőségű darabok.

Ti pedig szeptemberben és októberben tudjátok megvásárolni a Müllerben.

természetes fényben
Már az elején is említettem, hogy nekem a kékek tetszettek a legjobban, ezért arra gondoltam, hogy a szürkét és barack színűt egy kis nyereményjáték formájában kisorsolom közöttetek, hiszen annak nem látom túl sok értelmét, hogy mintázok velük egyet és utána a fiókomba kerülnek.

őket lehet megnyerni

Összesen 2 nyertest fogok sorsolni. Egyikük a szürkét, másikuk a barack színűt fogja megnyerni.

Nincs más dolgotok mint nyilvánosan követni a blogom és lájkolni a Facebook oldalam, valamint megírni megjegyzésben, hogy hol milyen néven vagytok jelen és melyik színű krétát szeretnétek megnyerni.

Jelentkezési határidő:  szeptember 11 éjfél

Sok sikert mindenkinek :)






Ezeket a termékeket a  Primőr Kft-től kaptam tesztelésre, ez persze nem befolyásolta a véleményemet és semmilyen elkötelezettségem nincsen feléjük.

73 megjegyzés:

  1. Szia! köszönjük a játékot :)
    Itt Belle néven követlek, Facebookon: Zsu Tuba :)

    VálaszTörlés
  2. itt Dija néven fészbukon Görög Diána-ként követlek és a barackoooot szeretném nagyon:)

    VálaszTörlés
  3. Szia! Köszi a játékot!:)
    Itt dasha néven követlek,Face:Duda Ivett
    a szürkét szeretném de nagyoooooon:)

    VálaszTörlés
  4. Szia itt Puszedli fb-n pedig Heves Anita Fruzsina néven és a barackosal szemezek o.o :P

    VálaszTörlés
  5. szia
    itt Dorkaa néven követlek
    FB-n Dorottya Szarka néven
    és nekem mindegy melyik színt nyerem(ha nyerem:D)
    köszi:)

    VálaszTörlés
  6. Itt morphine, ott KKinga Kinga.
    Nekem a szürke tetszik:)

    VálaszTörlés
  7. Szia!
    Móni néven követlek
    facebookon Mónika Ország néven lájkoltalak
    én a szürkét szeretném! :)

    VálaszTörlés
  8. Szia :)
    A blogodat Barbye"s World néven követem
    facebookon pedig Barbara Sipka néven lájkoltalak :D

    VálaszTörlés
  9. Szia
    Athina néven követlek
    Facebook: Berényi Athina
    És a barack színű krétát szeretném

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Köszi a játékot!

    JuliaBella néven követem a blogod.

    Facebookon pedig Mednyánszki Júlia néven tetszikeltem az oldaladat.

    Én inkább a barack színűt szeretném megnyerni! :)

    VálaszTörlés
  11. Szia
    Lívia néven követlek,
    facebookon pedig Banda Lívia néven
    a barack színűt szeretném megnyerni:D

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    GFC: Sophie
    Facebook: SophieLove
    szín: barack :)

    VálaszTörlés
  13. szia!

    itt *kiscsillag* és fb-on Mervinszki Fatime néven követlek. :) ééés legyen a barack...
    köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  14. Szia,
    itt: Rita
    Fb: Rita Oláh
    és a barack színűt szeretném :))

    VálaszTörlés
  15. Szia!
    Itt Cordelia néven követlek, FB: Szabó Orsolya
    a barack színű dobogtatta meg a szívem ^^

    VálaszTörlés
  16. Szia! :)
    Nóra néven követlek itt,FB-on pedig Nora Piros néven.
    a szürkének (is) örülnék :)

    VálaszTörlés
  17. Szia :)
    Itt reka0127 néven követlek.
    Facebook-on: Réka Barabás
    A szürkét szeretném :)

    VálaszTörlés
  18. Szia.
    itt anita néven, facebookon fodor anita néven követlek. szürkét szeretném. :)

    VálaszTörlés
  19. Szia, itt Hajni néven követlek, a facen pedig Márku Hajni néven. Én inkább a szürkét választanám. Köszi a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  20. Szia,
    itt Fannalin néven, Facen pedig Erőss Fanni névvel követlek.
    Nekem is mindkettő tetszik:)

    VálaszTörlés
  21. Szia!

    Köszi a játékot!
    Itt Lindy 27 néven követlek, facebookon Melinda Lepsényi!
    Nekem a barack színű tetszik.

    VálaszTörlés
  22. Szia!

    PankaJudit néven követem a blogod,
    fészbúkon Petra Judit Kalló.
    A szürkét szeretném (jobban) :)

    Köszönöm a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  23. szia
    $zaßina néven követlek facebookon pedig Szabina Kollár néven..és a barackosat szeretném :)

    VálaszTörlés
  24. Sziaaa :) Köszönjük a játékot :)

    Itt Thündérke néven követlek, Facebookon: Virágh Emese :) és a barack színű tetszik :) Nagyon:)

    VálaszTörlés
  25. Szia!
    Itt blogon Eme néven követlek,
    Facebookon Lázár Emese néven likeoltalak,
    és a szürkét szeretném nagyon nagyon nagyon =)
    Őszinte leszek, nekem csak az az egy tetszik =S =) Velem van a baj? (biztooos =) )

    VálaszTörlés
  26. Szia!
    Itt bumbuka
    Fb-on Helga Pálóczi
    Barackot szeretném :D

    VálaszTörlés
  27. Szia! Na hát ilyet se láttam még :D
    Blogon Kriszti, facebookon Kertész Krisztina névvel olvasgatlak. A barack színűt szeretném (ha nyerek).

    VálaszTörlés
  28. Szia!

    Itt: monana
    Fb-on:Zömbik Mónika
    szürkét szeretném

    VálaszTörlés
  29. Szia!
    Itt Brigitta néven követlek.
    FB:Brigitta Burka
    Szín:barack
    Köszi a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  30. Szia!

    Itt: becomebeauty
    Facebookon: Miléna Szajkó
    Szörkét szeretném inkább :)

    Köszönjük a játékot!

    VálaszTörlés
  31. Szija

    hajnoca3 néven követlek
    Facebook - on pedig Horváth Hajnalka néven
    A szürke árnyalatot szeretném

    VálaszTörlés
  32. Szia! :) itt Anikó Fb-on Bihari Anikó néven követlek :) a szürke nagyon tetszik :)

    VálaszTörlés
  33. Szia! kikinga7 néven követlek, FB-n Szakács Kinga néven likeollak. A barack színű legyen, ha nyerek :) (kikinga7@hotmail.com)

    VálaszTörlés
  34. Helló SZisz Kiss néven követlek és minden szin nagyon tetszik.

    VálaszTörlés
  35. Szia!
    Itt Lujza, fb-on Ágota Olaszként követlek.
    Mail címem : babaagota@citromail.hu
    Szürkét szeretném. Szép estét :)

    VálaszTörlés
  36. Szio!

    Kemiviki néven követlek itt, facebookon pedig Major Viktória néven. A szürkét szeretném:)

    Köszike a lehetőséget!

    VálaszTörlés
  37. Szia!
    Köszi a játékot és a lehetőséget a nyereményre.
    Itt Lina néven követlek.
    Nagyon aranyosak ezek a kis kréták ,nekem a barackos jön be nagyon..

    VálaszTörlés
  38. Szia! dinamo néven követlek, Facebookon: Kapitányné Tápai Edina.
    A barack színűt nagyon szeretném! *.*

    Köszi, puszi :)

    VálaszTörlés
  39. Szia!
    Nicimeli néven követlek
    FB:Melitta Janák
    email:nicimeli@gmail.com
    A barackosat szeretném megnyerni :)
    Köszi a lehetőséget! :)

    VálaszTörlés
  40. szia!

    zsuzsanna Tombor néven követlek
    facebookon: Tombor Zsuzsi
    a barack színűt szeretném.
    köszönöm a lehetőséget ! :)

    VálaszTörlés
  41. Szia!
    Renii néven követlek. Fb: Nagy Reni
    A barackost szeretném:)

    VálaszTörlés
  42. Szia.
    MadlenT neven kovetlek.
    Facebookon Madlen Tasch neven.
    A szurket szeretnem.

    VálaszTörlés
  43. Szia!
    petraa. néven követlek
    fbon: Petra kiss
    a barackosat szeretném:)

    VálaszTörlés
  44. Szia!
    Itt is meg facebookon is Nikolett Hős néven követlek!:)
    Szín: szürke
    Köszi a lehetőséget (:

    VálaszTörlés
  45. Kriszti itt, Forum Shops FB-n, és bármelyik jöhet. :)
    Köszi a játékot. :)

    VálaszTörlés
  46. Szia!
    Itt nikusz90 néven, facebookon pedig Papp Nikolett néven követlek.
    És a barackot szeretném :)

    VálaszTörlés
  47. Szia!
    Lynd néven követlek, Linda Gr néven lájkoltalak.
    A barack színűt szeretném.

    VálaszTörlés
  48. Szia!
    A szürkét szeretném.
    Niria Pink néven követem a blogod.
    Melinda Dudok néven lájkoltam a fb oldalad.

    VálaszTörlés
  49. Itt Alexa néven, Facem nincs:S És barack!:)

    VálaszTörlés
  50. Szia!
    Bius.. néven követlek, facebookon Nagy Bianka néven.
    És a szürke színűt szeretném!

    VálaszTörlés
  51. Szia!
    niki néven követlek, fb-on Kancsár Nikolett néven.
    A barackot szeretném! :-)

    VálaszTörlés
  52. Szia!
    Itt may3, fb Kinczel Tímea.
    A barackszínűt kérnééém :)
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  53. Hali :)
    itt: blosh
    Facebook: Bori Zsófi
    köszi

    VálaszTörlés
  54. Szija! Nagyon jó kis nyeremények, a barack színűt választanám, ha nyerek:)

    Itt gabus1217_8˙néven követlek, FB-n Gősi Gabriella!

    VálaszTörlés
  55. Szia!
    Viktória Vereczki néven követlek a blogodon, és a facebook oldaladat is ezzel a névvel likeoltam.
    A barackszínűt szeretném megnyerni. :)

    VálaszTörlés
  56. Szia,
    jeriko rózsája néven követlek, facebook: Noémi Bányai. A barackszínűnek nagyon örülnék.:)

    VálaszTörlés
  57. Szia!
    Dóra néven követlek, FB: Dóra Kovács.
    A barackszínűt szeretném megnyerni.
    Köszönjük a játékot :)

    VálaszTörlés
  58. Szia!
    Itt Sunny néven követlek fbon pedig Barkóczi Krisztina
    ha nyernék, a barackot szeretném jobban :)

    VálaszTörlés
  59. Szia!
    Anika néven követlek, Facebook-on Anita Bank néven.
    Nekem a szürke tetszik jobban.
    Köszi a lehetőséget :)

    VálaszTörlés
  60. szia!

    Vattacukor néven követlek, FB: Ilona Molnár
    a barack színűt szeretném :)
    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  61. Szia! Gfc-n doroffee, fb-n Dorottya Zsófia Bacsi néven követlek, és a barackszínűt szeretném (bár a szürke sem néz ki rosszul :D)

    badorka@vipmail.hu

    VálaszTörlés
  62. Kata néven követlek, Katalin Kelemen néven lájkoltalak, és a barack színűt szeretném:)

    VálaszTörlés
  63. Szia! itt Cyntii néven kovetlek facebookon pedig Cynti Farkas néven lájkoltalak. és a szurke színut szeretném!! na szia :P

    VálaszTörlés
  64. Szia!

    Kicsi néven követem a blogod.
    Facebook: Nagyné Matisz Krisztina
    Nekem a barack tetszik jobban.

    Köszönöm a lehetőséget.

    VálaszTörlés
  65. Szia!

    Nina néven követem a blogot
    facebook: Kovács Krisztina
    Barack színűt szeretném, de a szürkének is örülnék:)

    Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  66. Viktória's Style néven követlek itt is ott is :D
    Ha nyernék (nem fogok :D ), akkor teljesen mindegy melyiket kapom :p

    VálaszTörlés
  67. HEllo:) vivien-zsofia néven követlek
    Vivien Romvári néven követlek facebookon
    ÁÁáááááá nem tudom eldönnteni:) Az előbb már ecpeceztem:)
    Szóval a szürkére esett a fuss:D De bármelyinek örülnék.

    VálaszTörlés
  68. MNiki néven követlek itt, FB-on pedig Nikoletta Megyeri néven :)
    Mindkettő szép, de ha választani kell, legyen a szürke :)

    VálaszTörlés
  69. Szia!
    Petra világa néven követlek, és Czellár Petra néven lájkoltalak a Facebookon.
    A szürkét szeretném :)

    VálaszTörlés
  70. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  71. Szia! Caloz Blogja néven követlek! Köszi a játékot!

    VálaszTörlés
  72. Szia!
    itt VRG's secret,
    FB-on Vrg Mádi
    és a barackosat szeretném :)

    VálaszTörlés
  73. Szia! :)
    Fannii néven követlek itt, facebookon: Fanni Sevecsek. És a barack színűt szeretném megnyerni! :)

    VálaszTörlés