2011. augusztus 29.

Az első Miss Rose palettám

És meg kell hogy mondjam, nem az utolsó. De nem szaladjunk ennyire előre.
 Biztos vagyok benne, hogy sokatoknak van ilyen márkájú sminkterméke, így nem lesz mindenkinek újdonság ez a paletta. Én is régóta őrlődök, hogy megvegyem-e, de akárhányszor bementem az Euro Family-be és az állvány előtt nézelődtem, mindig lebeszéltem magam róla. Viszont kb. 2 hete mégis megvettem magamnak, és nem bántam meg.
Többféle színeket tartalmazók közül lehetett választani. Van ami csak barnákat tartalmazott, van ami inkább kékeket, és volt ez amiben többféle szín kapott helyett. Ez fogott meg a legjobban, főleg a kék csábított a legjobban. :)




természetes fényben
vakuval
Maga a csomagolás semmi extra, egy fekete műanyag. A paletta mérete elég nagy 13,3 cm széles és 7,7 cm magas, valamivel nagyobb mint az UD palettám. És a 03-as kód van a hátulján.
A tetején kis ablakocskákon keresztül láthatjuk a színeket, ami praktikusnak mondható, hiszen nem kell mindig kinyitogatni, hogy megnézhessük milyen színek vannak benne. A tok megfelelően záródik, így simán tudjuk a neszesszerünkben is hordani.

Mindegyik szín nagyon pigmentált, fényes színek. A mintákat egyszeri húzással csináltam és nem használtam alapot alá.

Én az összes szemsminkem alá használok alapot, mert szükséges, így a tartósságáról is csak pozitívan tudok nyilatkozni, de ez az alapnak köszönhető.
Nagyon tetszik ez a paletta és biztos vagyok benne, hogy fogok még beszerezni belőle, mert mindösszesen 580Ft-ot fizettem érte, ami valljuk be őszintén egyáltalán nem sok 12 színért amik ráadásul nagyon szépek és jól kombinálhatóak.
Ezúton szeretnék reagálni Timike bejegyzésére, szerintem egyáltalán nem ciki az olcsó smink, főleg ha jó minőséggel párosul. Természetesen mindenki maga dönti el, hogy mire költi a  pénzét, hiszen ő dolgozott meg érte.




12 megjegyzés:

  1. Gyönyörű :)
    Ilyen csomagolásút csak neten láttam, nálunk a 48-as paletta és többféle kisebb paletta van.

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon szeretem a Miss Rose dolgait, mert nagyon pigmentáltak. Gyönyörűen csillognak :)

    VálaszTörlés
  3. múltkor én is láttam ilyen palettát de visszafogtam magam és nem vettem meg....már látom hiba volt! Gyönyörűek a színek!

    VálaszTörlés
  4. Nekem is van ilyen palettám és nagyon jó :) Pont ezért én már ne is vettem essence leárazáson szemhéjpúdereket, mert ilyen paletta mellett elbújhatnak.

    VálaszTörlés
  5. Szia!
    Nekem is ez a paletta volt az első MR termékem:)Nagyon szeretem,egész nap a helyén marad,még nem csalódtam benne.Használd egészséggel:)
    Szió!

    VálaszTörlés
  6. Hú ezt még nem láttam, gyönyörű paletta. Engem még a mai napig lenyűgöznek a szép színek és a pigmentáltság....pedig sok Miss Rose cuccom van.:)
    (Andi)

    VálaszTörlés
  7. Huh engem nagyon meggyőztek a swatchok pedig múltkor nem vettem meg ezt a palettát :) Vissza fogok menni érte!!

    VálaszTörlés
  8. Nekem is ilyen palettám van: félve vettem meg, de nem bántam meg egy percig sem a vásárlást. :)

    VálaszTörlés
  9. Tök jó, hogy ennyi szín van benne, változatos!
    Az első 3 szín egy kicsit egyformának néz ki, nemtom, hogy most a fények miatt vagy sem, de ennek ellenére, elég jónak tűnik :-)

    VálaszTörlés
  10. Gyönyörű színek,én is imádom a Miss Rose palettáimat :)

    VálaszTörlés
  11. Nagyon szép paletta, én sajnos nem találtam eddig Miss Rose-t sehol :(
    Kaposváron az Euros boltban meg 100ft-osban is keresgéltem, de sajnos nem találtam.

    VálaszTörlés
  12. belezúgtam ebbe a palettába:$

    www.parafeminas.blogspot.com

    VálaszTörlés