2012. december 12.

Novemberi kedvencek

Azt hiszem mostanra már kezd normalizálni a helyzet, így újra itt vagyok és folytatom a blogolást. Végre van már internetünk is az új otthonunkban, így már semmi akadálya sincs az írásnak.
Már nagyon hiányzott, hogy írjak és az is, hogy a többi bloggerina bejegyzéseit is olvassam. Köszönöm szépen azoknak az olvasóimnak akik a hosszú szünet ellenére is velem maradtak.

Ma a novemberi kedvenceimet hoztam el Nektek.


Amióta nyáron rátaláltam az olajmentes Garnier BB krémre, azóta nem is használtam mást. Ez már a második belőle, amióta megérkezett a hűvösebb majd a hidegebb idő sokkal jobban teljesít, mint a meleg nyári napokban. Ezt vagy kézzel viszem fel, vagy a hirtelen felindulásból rendelt Sedona Lace Synthetic Flat Top 928-as ecsetemmel.
Ebben a hónapban kicsit több időm volt reggelente, így a fogadalmamhoz híven előkerült a Fleur de Sante Highlighterem ami szintén imádat. Róla már írtam és semmit sem változott a véleményem.

A szememre inkább a natúrabb színek kerültek, így előszeretettel használtam a MUA Undressed palettát, mely alá vagy a MAC Bare Study Paint Pot, vagy az Essence Colour Arts bázis került. A szempilláimra pedig az Astor big & beautiful-t használtam. A spirálokkal én úgy vagyok, hogy addig nem bontok fel másikat még az aktuálisat el nem használom.
Pirosítók közül legtöbbet a Sleek limitált darabjáért a Honour-ért nyúltam. Ha odafigyelünk a mennyiségre, akkor a világosabb bőrűek is nyugodtan használhatják. Nagyon szép fénye van.
A rúzsokat ebben a hónapban valahogy mellőztem, bár nem tudatosan. Valahogy inkább az ajakápolók kerültek előtérbe. Felváltva használtam a Blistex-em és az Nyc applelicious glossy lip balm-ot.

Szeretnétek valamelyik termékről tesztet? Esetleg a Ti kedvenceitek is megtalálhatók ezek között?


5 megjegyzés:

  1. Irnál esetleg bővebben erről az ecsetről? Hol lehet megrendelni és mennyire vagy vele megelégedve?

    VálaszTörlés
  2. Ú, az a márványos szépség igencsak érdekelne :)
    A Garnier BB krém nekem is most a kedvencem, bár már ideje lennem a Maybelline BB krémemnek nekikezdeni. :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A márványos szépségről már született egy bejegyzés: http://christytunderke-christystyle.blogspot.hu/2012/10/fleur-de-sante-gold-arc-es-testcsillam.html
      Azóta is imádom :)

      Törlés
  3. Még mindig olyan gyönyörű ez a highlighter!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye?! Én sem tudok betelni vele amikor használom :)

      Törlés