2013. június 28.

Elf Baked Blush-rich rose



Már egy ideje pirosító lázban égek, be is szereztem jó néhányat belőle. Talán ez volt az a sminktermék amivel eddig nem foglalkoztam, és jó ha egy darabom volt belőle, viszont próbálok olyan darabokat vásárolni, amik igazán jó ár-érték arányt képviselnek..



Most az egyik kedvencemet mutatnám meg nektek. Amióta fellelhető az elf-nél ez a fajta pirosító, azóta fájt rá a fogam.

A csomagolása egyszerű műanyag, a pirosító fekete pan-ben ül, a teteje átlátszó. Illata nincsen, illetve alig érezhető, de nem tudnám mihez hasonlítani.




A színe gyönyörű, de inkább rezesnek mondanám, mindsem rózsásnak. A pigmentáltsága nagyszerű így szárazon is. Könnyedén építhető ha valaki az erősebb színeket kedveli.



természetes fényben

napsütésben



Felvitelkor kicsit porol, de könnyedén leütögethetjük ezt a felesleget. A tartósságára nincsen panasz, mert egész nap a helyén marad és csak minimálisan kopik meg a színe.
Összességében én teljesen meg vagyok elégedve vele és ez az egyik kedvencem így nyáron, mert nagyon szép fénye van.

Ez a fajta pirosító 4 színben kapható, ez az árnyalat a legsötétebb közülük. A termék 6 gramm, ami iszonyatosan sok.
Itthon a Makeup Plazatól szerezhető be 1100 Ft-ért, de aki nem idegenkedik a külföldről való rendeléstől, az az Elf-től is megrendelheti. Ilyenkor érdemesebb kivárni valami jó akciót, vagy ingyenes szállítást.

Nektek mi a kedvenc pirosítótok, és miért?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése