2012. október 12.

Eltűnésem oka


Kedves olvasóim, szeretném megköszönni Nektek, hogy visszajártok a blogomra még így is, hogy be kellett iktanom egy kis kényszer szünetet, és köszönöm azt is, hogy kedves e-mailekkel bombáztatok és hiányoltátok a bejegyzéseimet. Arra gondoltam, hogy mindezekért tartozom egy kis magyarázattal, így megosztom veletek, hogy miért is vagyok távol a blogolástól.
Akik már olvasnak egy ideje, azok tudták/tudják, hogy szeptemberben volt az esküvőnk és igazándiból ez a fő oka annak hogy van egy kis szünet a blog életében.
 Augusztusban már gőzerővel ment a készülődés, így sajnos semmi mással nem tudtam foglalkozni, mint hogy minden (számomra) a legtökéletesebb legyen. Az esküvő után pedig következett egy kis pihenés, elmentünk 2 hétre nászútra. Amikor hazaérkeztünk, akkor pedig fogtuk a kis dolgainkat és elkezdtünk beköltözni a közös otthonunkba, ami 1,5 év szorgos munkája volt.

Még jelenleg sem kész minden, és még nagyon sok dolgot be kell szereznünk, valamint még az internet sincs bekötve, de remélem, hogy ez hamarosan be fog következni, és remélem, hogy minél előbb tudom folytatni a blogolást, mert nagyon hiányzik ez a világ.
Remélem addig is kitartatok mellettem, igyekszem minél előbb visszatérni és itt is 100%-os lenni.

13 megjegyzés:

  1. Gratulálok!!! Legyetek boldogok nagyon, minden jót kívánok a házasélethez és az otthonotokhoz is! :)

    VálaszTörlés
  2. De jó, gratulálok Nektek, sok boldogságot! :)

    VálaszTörlés
  3. Szuper! :) Gratulálok Nektek! :) Sok puszi:)

    VálaszTörlés
  4. Nem tudtam az esküvődről, ezért most szeretnék gratulálni, legyen sok-sok boldog évetek együtt és sok sikert a lakás tökéletesítéséhez :)

    VálaszTörlés

  5. Gratulálok, legyetek nagyon boldogok együtt az életben! :)

    VálaszTörlés
  6. Várunk vissza megújult erővel:)

    VálaszTörlés