2012. július 24.

Sigma Synthetic Kabuki kit 5 brushes


Amióta a blogger program keretein belül megkaptam életem első Sigma ecsetét az F80-as Flat Kabuki-t, azóta egyszerűen szerelmes lettem ezekbe az ecsetekbe. És azóta szépen beszereztem a többit is az arcra valók közül, valamint egyet, P82-öt a szemre valók közül. Erről az egyről már írtam nektek, ITT el tudjátok olvasni.



És akkor jöjjön a többi is szépen sorban.
Tehát az első az F80-as Flat Kabuki volt. A nyele még a régi design, vagyis matt és a logó sincsen belegravírozva a fém részébe. Minden nap használom, főleg a krémes, folyékony alapozók felvitelére. Erre tökéletes, mert nem nyeli el fölöslegesen az alapozót és megfelelően tömött ahhoz hogy szépen, egyenletesen fel tudjuk vinni.




A következő az F84-es Angled Kabuki, vagyis egy ferde végű pirosító ecset. A krémes pirosítók és bronzosítók felvitelére hivatott, ill. kontúrozni is tökéletesen lehet vele. Megfelelően tömött, szépen lehet vele dolgozni.
A nyele neki is még a régi design.




A következő az F82-es Round Kabuki, vagyis a kerek fejű kabuki ecset. Az ásványi alapozók és púderek tökéletes társa. Vele lehet felvinni a legszebben és legtökéletesebben az ásványi termékeket. 
A design itt is a régi, mivel őt és az előzőt párban vásároltam. Még mindig megtaláljátok az oldalon ezt az akciót. Így a két ecset 24$-ba kerül.




Aztán az F86-os Tapered Kabuki, vagyis a kúpos fejű ecset következik. Az idei év januárjában jelent meg újdonságként. A krémes és folyékony termékekhez tökéletes. Nagyon jól használható kontúrozáshoz, valamint a szem alatti ás az orr melletti területekre. A design itt már új, vagyis fényes nyél és gravírozott logó van rajta.




A legújabb tag pedig a P88-as Flat Angled Kabuki, vagyis a lapos, ferde kabuki. Ő a múlt héten érkezett, egyből kimostam és használatba is vettem. Ugyanolyan szuper mint az F80-as Flat kabuki, de talán annyiban jobb hogy könnyebben el lehet dolgozni a krémes és folyékony alapozót vele az arc élein. A design új, vagyis neki is fényes a nyele és van benne gravírozás is.





Ilyen szép kis papírtokban érkezett


Ha egyenként akarjuk megvásárolni őket, akkor 16 $-ba kerülnek. De választhatunk többféle szett variációkat is, így persze kedvezőbb az áruk.

Összességében elmondhatom, hogy nem bántam meg egyik vásárlását sem. Nagyon szeretem és nap mint nap használom is őket. Ha nagyon kritikus akarok lenni, akkor talán az F86-os Tapered Kabuki ami annyira nem nélkülözhetetlen és az F80-as Flat Kabuki, valamint az P88-as Flat Angled Kabuki amiket a legjobban szeretek és ha esetleg tönkre mennének -aminek semmi jele sincsen-, akkor tuti újra megrendelném.

Nektek van Sigma ecsetetek? Esetleg A Sigmax kollekcióból valamelyik darab? Szeretitek ezeket az ecseteket, vagy csak nagyon felkapottnak gondoljátok?



12 megjegyzés:

  1. Szia! Mit meg nem adnék egy ilyen szettért! A Miss Taylor kabuki már lenyűgözött, milyen pihepuhák lehetnek ezek is :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon pihe-puhák, imádom őket csak úgy simán a kezemmel is simogatni :)

      Törlés
  2. Ezt a szettet én is meg szeretném rendelni. De csak black fridaykor. Nagyon szépeknek és jó minőségűeknek tűnik. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor már nem is kell olyan sokáig várnod, nem fogsz bennük csalódni biztos vagyok benne :)

      Törlés
  3. A páros akciós ecseteket nézegetem egy jó ideje, lehet rászánom magam egyszer a rendelésükre. Van pár Sigma ecsetem, messze a legjobbak szerény gyűjteményemben. Már régóta szemezek az E50-es ecsetkével is. Szerintem kilométeres lenne a Sigma wishlistem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, aki egyszer bekerül a bűvkörébe nem szabadul egykönnyen :D Egyébként nekem is a Sigmások a legjobb ecseteim, nem vágyom drágábbra, megfelelnek az igényeimnek és úgy gondolom, hogy itthoni, mindennapos használatra bárkinek megfelelnének :)

      Törlés
  4. Tetszik a review es jo minesuguek a kepeid;-)

    VálaszTörlés
  5. Borul a Hakuhodo terv, teljesen összezavartál! :D
    Nagyon jól néznek ki közelről, eddig nem nagyon nézegettem a Sigma ecseteket, jó, nézegettem de csak félszemmel, de bizonyára ár/érték arányban a legjobbak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig nem akartalak összezavarni :) Tudom, hogy előbb-utóbb úgy is beadod a derekad a Sigma ecseteknek :D

      Törlés
  6. Szia, nekem az első 4 megvan és tényleg szuperek, én a kúposat is imádom, álom vele a kontúrozás, pedig mikor rendeltem elképzelni nem tudtam, hogy fog ez működni :). Az új ferdével is szemeztem de nem is tudom szükséges-e, azt is inkább alapozásra tudod használni vagy másra is?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapozásra is igen, de én a pirosítót is és a bronzosítót is el szoktam vele dolgozni, arra is nagyon jól használható :)

      Törlés