2011. október 3.

Szeptemberi kedvencek

Nagyon hamar eltelt ez a hónap is, szerencsére jó idő volt és remélem az is marad. Sajnos nagyon sokatoknak ismét elkezdődött egy újabb félév, nekem pedig a dolgos mindennapokkal teltek a napjaim. Két helyen is helyt kell állnom, hiszen április óta építkezünk a párommal, és mindez ha nem lenne elég, mellette két családi vállalkozásban is tevékenykedem. Nem sajnáltatni akarom magam, félre ne értsetek, csak gondoltam megosztok veletek pár személyes gondolatot is. :)
Egyébként nagyon jó látni ahogy épül a mi kis családi fészkünk, és remélem még marad a jó idő, hogy be is tudjuk fejezni a munkálatokat idén.
Mivel elég pörgősek a napok, ne számítsatok túl sok újdonságra, mert csak minimális sminket viseltem/viselek munka közben, ill. ha a szakembereket irányítgatom és felügyelem, akkor csak a szokásos hidratáló krémemet szoktam feltenni.






Én is beléptem a BB krém világába és imádom, bár eléggé szürkít, de korrigálni szoktam a MaxFactor kompakt alapozóval. Így nagyon bevállt, és hogy ne legyen olyan erős a fedés a Sigma F80-as ecsettel szoktam felvinni. Amikor kedvem van, akkor feldobtam még a Milani Minerals pirosítómat is.
A szem alatti karikák eltüntetésében még mindig nagy segítségem az Essence hosszan tartó korrektora.

Csak egy kis gyors sminkre van időm reggelente, így az Avon Supershock folyékony szemhéjfestékét használtam Pink Reflects színben, majd erre került egy tusvonal az Essence zselés szemhéjtusával London Baby árnyalatban.
Szempillaspirálban még mindig nagy kedvenc a MaxFactor False Lash Effect Fusion, bár hamarosan újat kell vennem belőle.
A csokis maszk augusztus óta nagy kedvenc, heti 1-2x használom és nagyon jól helyrehozta az arcom.
Két újdonság volt csak, az egyik a teafa olaj, amit esténként kentek konkrétan a gyulladt helyekre, hogy reggelig csökkentsen a pirosságon, a másik pedig Gliss Kur express hajregeneráló pakolás a könnyebb kifésülhetőség érdekében, valami isteni az illata, imádom. :)

Mik voltak a Ti kedvenceitek?

2 megjegyzés:

  1. Egy BB krémre nekem is fáj a fogam. Szinte csak jót hallok róla mindenhol.
    Én most vettem meg életem első False Lash Effect Fusion-ját, és imádom. Hatalmasak lesznek tőle a pilláim. :)

    VálaszTörlés
  2. Teafaolajom volt, olyan kis büdi a szagaxD

    VálaszTörlés