2012. október 22.

Fleur de Sante Gold arc és testcsillám


Eddig még egy highlighterem sem volt, valahogy egész egyszerűen nem éreztem szükségét. Aztán egy nap, mikor sminkeltek az esküvőmre a kozmetikus lány használt a sminkemhez, és valami elképesztően szép végeredmény és összhatás jött létre, na akkor elhatároztam, hogy ha nem is mindig, de ha lesz kedvem egy kicsit többet bíbelődni, akkor mindenképpen fogok használni.
Valami olyat szerettem volna amitől nem úszok csillámban és nem leszek diszkógömb sem. Így esett a választásom erre a darabra.



Nagyon szép, minőségi csomagolása van. Kinyitva egy hatalmas tükör kapott helyet, ami igazán jól tud jönni ha napközben korrigálni kell a sminkünket. A tükrön túl került még bele egy kis szivacs is, bár azt én elhanyagolhatónak találom, hiszen ecsettel a legegyszerűbb felvinni az arccsontra,vagy a szemöldökcsontra. Én erre a ferde végű pirosító ecsetet szoktam használni.







A termék szerintem örökké elég lesz, hiszen 6 grammos.

A színe elképesztően gyönyörű. Egy selyemfényű, aranyos- rózsaszínes highlighter.








Ha téged is elvarázsolt, akkor az alábbi linken tudod megvásárolni:http://hu.fleurdesante.com/fds-gold-arc-es-testcsillam/


Mit gondoltok? Ti szoktatok használni highlightert? Melyik a kedvencetek?





A termékeket a Fleur De Santé biztosította a számomra, de semmilyen kötelezettségem sincsen a cég felé, valamint semmiféle juttatást sem kapok a véleményemért. A bejegyzésben az őszinte véleményemet olvashatod.  A blogon használt linkek nem affiliate linkek, nem származik belőle semmilyen  előnyöm ha azokat használod.

6 megjegyzés:

  1. Fűűű ez nagyon szép kis termék!

    VálaszTörlés
  2. Nekem volt egy essence highlighterem, még egy régebbi kollekcióból, egy hete törtem el, de igazából nem érzem szükségességét, most egy ideig nem veszek újat. Ezzel a darabbal viszont nagyon megfogtál, gyönyörű ez a rózsaszínes aranyos fény. :)

    roseballerina.blogspot.hu

    VálaszTörlés
  3. Jóég, ez gyönyörű! Az ára picit magas, de ahogy elnézem abszolút megéri:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép darab, én is szívesen elfogadnám. :)

    VálaszTörlés