2012. március 10.

E.L.F Cream eyeshadow-Natural glow/Eggplant

A legutóbbi ingyenes szállítás alkalmával rendeltem az E.L.F-től. Ez volt az első, hogy rendeltem de most egy időre elég is lett. 1 hónap alatt érkezett meg a csomagom, ráadásul a kartondoboz is eléggé megviselt volt, valamint a dolgok csomagolása is rettenetesen koszos volt, amikor kicsomagoltam őket még belül is porosak, koszosak voltak. Hihetetlen számomra, hogyan lehettek ilyenek.

csoportkép


Valamiért mostanában a krémes szemhéjfestékekre rá vagyok kattanva, kíváncsi voltam vajon mit tudhatnak ezek.
Két színt rendeltem a Natural glow és az Eggplant. Rengeteg Swatch-ot néztem meg mielőtt választottam, de meg kell hogy mondjam egyik sem adta vissza az igazi színeket. Na de ne siessünk ennyire előre.

 A csomagolása egy sima papír doboz mely alján olyan színű csíkban található a szemhéjkrém neve, mint amilyen a termék színe. Valamint az összetevőket is olvashatjuk a hátulján.



 A csomagolásból kiszedve egy elég nagy tégelyt kapunk (10g).  Fekete műanyag kupakja van és felfordítva láthatjuk a színt.





Nem éreztem különösebb illatot, az állaga viszont eléggé kemény. Azt hittem, hogy jóval puhábbak lesznek.
A kemény állagával ellentétben viszont nagyon pigmentáltak és könnyen felvihetők.

Natural glow

Eggplant

A minták alap nélkül készültek természetes fényben
Őszintén szólva azt hittem, hogy az Eggplant kicsit lilásabb lesz, de így sem olyan rossz. Ő az egyébként ami kicsit darabosabb a felvitelnél, de szépen el lehet dolgozni. Én erre a célra a Sigma P82 ecsetét használtam.
A Natural glow viszont egy gyönyörű arany szín, imádom. A tartóssága elég jó, mert alap nélkül is 3-4 órán át moccanás nélkül bírta, így ezek után bátran használtam por állagú szemhéjfestékek alá alapnak is.
Aki esetleg meg szeretné rendelni az az E.L.F oldaláról bármikor megteheti, de érdemes kivárni az ingyenes szállítást. Ez a szemhéjkrém a Studio termékcsoportba tartozik, így kicsit drágább 3,50 font.

Felkentem a MAC paint potomat is összehasonlításképpen, hogy lássátok mennyire gyönyörű arany színe van a paint pothoz képest.

felül MAC/alul E.L.F

Nektek van E.L.F terméketek? Mit szerettek tőlük nagyon, mi az amit érdemes megrendelni?

7 megjegyzés:

  1. Igaz, azok picit drágábbak, de én a Mineral ecseteket szeretem nagyon.:)

    VálaszTörlés
  2. Szépek! Nekem is van pár, de nem sok, még be kellene szerezni krémesebb cuccokat is, alapnak tuti jók, magukban nekem nem váltak be a szemhéjam miatt.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon gyönyörű színek, a többi rendelt termékről is szívesen olvasnék majd :)

    VálaszTörlés
  4. Én nagyon szeretem a krém állagú szemhéjfestékeket, az aranynak nagyon szép színe van és az ára is nagyon jó :)

    VálaszTörlés
  5. Én is olvasnék mindenről szívesen :)

    VálaszTörlés
  6. Én eddig háromszor rendeltem az elftől...az első szállításnál minden rendben volt, a másodiknál eltűnt a csomagom, de újraküldték (azt megkaptam),és a harmadik rendelésem viszont szintén lenyúlták a postán... itt már nem küldték újra a csomagot, hanem visszatérítik az árát... nagy csalódás, így nem merek már rendelni.

    VálaszTörlés
  7. Roni: engem sem győzött meg igazán, még egyik rendelésemmel sem jártam így
    Shelbe, Thündérke: hamarosan jönni fog a többi termék is :)

    VálaszTörlés