2012. február 6.

Januári kedvencek

Szeretnék elnézést kérni, hogy az utóbbi időben nem jelentkeztem, de váratlanul el kellett utaznom így nem tudtam bejegyzéseket időzíteni. Sajnos most pedig itthon szenvedek mégpedig azért mert lumbágóm lett, nagyon fájdalmas dolog és szinte mozgásképtelen lettem.
Szerencsére előre fényképeztem így legalább most lesz időm postolni.

A decemberi kedvences bejegyzésem idő hiányában elmaradt, de most pótolom a januárival együtt, hiszen pár terméket már december óta használok és nagyon szeretem.



Avon Vintage tusfürdő: Szeretem az illatát, mert nem túl erős mégis kellemes, valamint jól habzik. Más illatokban is próbáltam már, nagyon tetszik az is hogy vidám színekben pompáznak.
Syoss Smooth Relax hajbalzsam: Fényes és puha lesz tőle a hajam, szerintem a samponját is beszerzem  majd.
Johnson's Baby olaj gél: Sajnos még nem találtam olyan testápolót ami ebben a nagyon hidegben megállná a helyét, így ezt a babáknak szánt gélt használom. Fürdés után a vízes bőrre szoktam kenni majd megtörölközöm. Kellemes kamillás illata van.
Essence kézkrém: Fincsi illat ami sokáig megmarad. Szerintem nincsen olyan lány aki nem szerezte be ezt/ezeket a krémeket. :)
Helia-D Aquaboom: A hideg beálltával az arckrémemet is leváltottam. Teszt hamarosan érkezni fog.
Alverde szemfestéklemosó balzsam: Nem túl jó illatú, viszont a szemfestéket gyorsan, kíméletesen távolítja el.
Neutrogena tonik: Nem használom napi rendszerességgel, mert úgy nagyon szárított. 
Playboy Play It Rock: Már régóta tetszett az illata, viszont amikor a Dm-ben fél áron voltak a karácsonyi csomagocskák akkor tudtam, hogy haza fog jönni velem.


A sminktermékek terén nem vittem túlzásba, inkább gyorsan feldobtam valami egyszerűt és nem kísérletezgettem valami sokat.


BB Skin 79: Már a végét járja, de amióta megvan nem igazán nyúltam alapozó után. Lassan el kell gondolkoznom az utánpótláson.
Milani pirosító Luminous: Nagyon hasonlít a híres Nars Orgasm-ra.  Barackos szín aranyos csillogással.
Avon Pink Sands paletta: Imádom, nagyon jól összeválogatott színek. Hétköznapokra ideális.
Essence korrektor: A karikák eltüntetésére tökéletes :)
Essence Smokey szempillaspirál: Sajnálom, hogy kivonult. Nagyon szép pillákat varázsolhatunk vele.
Artdeco szemhéjalapozó: Elfogyott az UDPP-om most ő lépett a helyére.
Avon Smooth Minerals púder: Jól illeszkedik, barátok vagyunk :)
Avon 24K Gold szájfény: Már a végét járja de imádom a színét. Jól kiegészíti a szemhéjpúder palettát.
Essence lakk: Imádom a csillogását akár magában, akár másik szín felett is.
Ezek közül Nektek is vannak kedvenceitek?

4 megjegyzés:

  1. jobbulást :S egyik ismerősömnek is volt párszor :S nagyon rossz lehet :( . A syoss sampon nagyon jó :) olyan 4 hónapig használtam, de most elkezdett korpásodni a hajam tőle , gondolom megszokta :S így váltanom kellett :(

    VálaszTörlés
  2. Gyógyulj meg mihamarabb! :]
    Az Essence lakk nekem is meg van, bár kezd besűrűsödni :/

    VálaszTörlés
  3. csatlakozom az előttem szólókhoz, gyógyulj meg minél hamarabb!
    A pink sands-t én is imádom, de nem már nem igazán tudok vele új sminket kitalálni, mindig a megszokottan használom fel. Te többféleképpen szoktad vele sminkelni magad?

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen lányok :)
    Vixy: Őszintén szólva nem igazán szoktam variálgatni vele, inkább a gyorsaság a döntő :)

    VálaszTörlés